TÉMACSOMAGOK

Magyar nyelv és irodalom

A játékosítás eszközére építő órán a gyerekek Arany ismert költeményét dolgozzák fel. A csoportmunkában végzett, változatos online feladatok (tankockák, gondolattérkép, szófelhő-készítés) lehetőséget teremtenek az anyanyelvi készségek mellett a szociális kompetencia fejlesztésére is.

Az órán a diákok mozgásos-játékos feladatokon keresztül fedezik fel a hangok keletkezésének és észlelésének folyamatát, majd tankockák és feladatlapok segítségével mélyítik el ismereteiket a hangok képzésével és a beszédszervek működésével kapcsolatosan.

Lázár Ervin meséjének feldolgozása során a gyerekek nemcsak a szövegértési, beszéd- és érvelési készségüket fejlesztik, hanem megtanulják értelmezni a különféle viselkedésformák motivációját és azok másokra való hatását is.

Andersen meseszerű életrajzán keresztül a diákok közös munkavégzés és interaktív feladatok keretében bővítik irodalmi ismereteiket és általános műveltségüket (Dánia korabeli történelmi-társadalmi viszonyai), fejlesztik önálló ismeretalkotási és következtető képességüket.

A gyerekek különböző feladatok segítségével értelmezik a mesét, miközben az írói instrukció (Meséld te a végét!) nyomán képet kapnak arról, milyen fontos szerepet tölt be a kreativitás, a kritikai gondolkodás és a fantázia az irodalmi művek interpretációjában.

Az óraterv célja Arany költeményén keresztül az életkép és a leírás fogalmával való ismerkedés, a család, a barátság, az emberi kapcsolatok témájának elemzése. Az óra feladatötletei szabadon variálhatók: akár egy, akár többórás feldolgozási folyamatba beépíthetők.

Az élményalapú óra célja, hogy csoportmunkában végzett, kreatív feladatok (állatbingó, kvíz, versírás, podcast készítése) segítségével a fabula műfaján keresztül közvetítse az emberi erkölcsi normákat, fejlessze a kritikai olvasás képességét és a nyelvi kreativitást.

A reciprok tanítás módszerét alkalmazó órán a regény egy részletének feldolgozása grafikus szervező segítségével, csoportmunkában történik. Az olvasottak összevetése a tanulókat körülvevő világgal segíti az elmélyülést, a társaktól való tanulás pedig az együttműködési készséget.

A csoportmunkában zajló órán a tanulók megismerkednek a bibliai eredetű szólások és közmondások jelentésével, szerkezetével és használati körével, ismereteiket grafikai szervező segítségével rendszerezik, majd interaktív feladatokon keresztül mélyítik el.

A drámapedagógiai eszközöket, kooperatív munkaformákat alkalmazó óra elemzi a ballada műfaját, a költemény nyelvezetét és verselését. A témát párhuzamba állítja a bűn és bűnhődés bibliai vonatkozásaival, bárdok helytállását pedig a protestáns gályarabok történetével.

A gyerekek Juhász Gyula Szavak c. műve kapcsán felelevenítik és elmélyítik a nyelvi rendszerről, ezen belül az igéről való tudásukat. Játékos feladatokon keresztül fejlesztik lényegkiemelő képességüket, fantáziájukat és a Bibliában való jártasságukat is.

A tanulók oktatóvideó, illetve különféle szövegek alapján szerzett ismereteiket dolgozzák fel feladatkártyák segítségével Balassi életútjával és istenes verseivel kapcsolatosan, majd gyakorolják a verselemzést. Az órán elsajátított tananyag elmélyítését tankockák segítik.

A mű feldolgozása során a diákok a drámapedagógia eszközével, digitáliseszköz-használaton alapuló feladatokon (reflektálások, információk visszakeresése és önálló produktumok létrehozása) keresztül ismerkednek a novella műfajával és az erkölcsi választások értelmezésének kérdéseivel.

Az online térképhasználatra, idővonalkészítésre, internetes forráskeresésre épülő óra célja, hogy a tanulók megismerjék az ősi magyar református kollégiumok történetét, a megalapításukhoz kapcsolódó történelmi korszak fontosabb eseményeit, a kollégiumok híres diákjait.

A tanulók kooperatív munkamódszerek és digitáliseszköz-használatra épülő feladatok (feladatkártyák, gondolattérkép, tankockák) segítségével dolgozzák fel a húsvéti ünnepkör református hagyományit – egyúttal megismerve egy középköri műfaj, a szonett szerkezetét és versformáját is.

Az órán elhangzott információk és az olvasott tudományos publikációk alapján a tanulók gondolattérképek és tankockák segítségével rögzítik és mélyítik el tudásukat Arany János életútjának és életművének református vonatkozásaival kapcsolatban.

A játékosítás eszközét középpontba helyező összefoglaló óra célja a mellé- és alárendelő mondatfajták, utalószó-kötőszópárok gyakoroltatása mondatalkotás, tankockafeladatok, valamint bibliai igeszakaszok mint összetett mondatok elemzése segítségével.

Az Abigél c. regény bevezetéseként az óra célja, hogy megismertesse a tanulókkal az írónő életének legfontosabb állomásait, református vonatkozásait. Az idővonal készítése és a tankockafeladatok megoldása segít elhelyezni Szabó Magda életművét a történelmi korban.

Radnóti versének elemzésén keresztül az óra célja – a szövegértő, versértelmező készség fejlesztése és az irodalmi műveltség alakítása mellett – a kritikai gondolkodás, az érzések, gondolatok szóban történő megfogalmazása, valamint az empátia képességének erősítése.

A társaktól való tanulást, a csoportmunkát fókuszba helyező óra célja, hogy a tanulók funkcionális szövegekkel találkozva olyan stratégiákat alkalmazzanak, gyakoroljanak, melyek segítik őket a jó olvasóvá, magán- és társadalmi életükben sikeres emberré válásban.