Mi a közös Teréz anyában, Barack Obamában és Mihail Gorbacsovban? Mind a hárman Nobel-békedíjasok. Egy díj kiosztása mindig megosztottságot szül, különösen így van ez a Nobel-békedíj esetében, s tovább nehezíti a kérdést Gorbacsov személye. Remek lehetőség nyílik, hogy beemeljük a drámapedagógia módszereit a történelemoktatásba és összehívjuk az osztály Nobel-békedíj tanácsát egy ülésre. A szerepjátékok csak abban az esetben lehetnek sikeresek és működhetnek hatékonyan, ha a diákok a tanórán megszerzett tudást mélységében megértették és valóban magukévá tették, így át tudják emelni egy élő közegbe is. A linkgyűjtemény nem hivatott a címben említett témakör tananyag-szerű feldolgozását kiváltani, sokkal inkább kiegészítő tartalmakat kínál, módszertani ajánlással. Az összegyűjtött tartalmak: fotósorozatok, idegen nyelvű hírösszefoglalók, szemtanúi beszámolók, szállóigévé vált mondások („Ich bin ein Berliner”) csak akkor emelhetők be a tanórába és kezelhetők a helyükön, ha a diákok előtte holisztikus képet kaptak a korszakról, előzményekről, politika,- gazdaság,- és társadalomtörténetről. A képlet azonban fordítva is igaz: a szigorú értelemben vett tananyag csak akkor válik érdekessé és főleg szerethetővé, ha teret engedünk az apró, személyes történeteknek, humornak és könnyedségnek. Ui.: Az osztály ne felejtsen el egy meghívót küldeni az öreg Gorbacsovnak, hátha el tud menni az ülésre és képviseli magát.

A történelmi múlt megismerésének alapfeltétele, hogy tanárként alkalmazkodjunk a tanuló életvilágához és a tanuló értékeihez. Figyelembe véve tehát a fiatalság mai igényeit, bátran emeljünk be a tanórákba olyan eszközöket és módszereket, amelyek lebontják a falat az elzártnak gondolt régmúlt és a jelen között. Könnyű dolgunk van a hidegháború főbb eseményeinek ismertetése esetében, hiszen a legtöbb konfliktus utórezgései mai napig az aktuálpolitika szerves részét képezik. Gondoljunk csak arra, hogy napjainkban is vezető hírként tudósítanak Észak- és Dél-Korea közötti tárgyalásokról, de a Jeruzsálem körüli lázongások is folyamatosan reflektorfénybe kerülnek és reagál rájuk az egész világ. A híradók, nemzetközi hírportálok, de akár a közösségi oldalak megválogatott bejegyzései is bátran beemelhetők a tanórákba. A hidegháború időszakának feldolgozása jó lehetőséget ad arra, hogy a tanulók – ha eddig nem tudatosult volna bennük – megértsék, igaz a mondás, miszerint: „Aki a jövőben akar olvasni, annak a múltban kell lapozgatnia.” A történelemoktatásnak célja, hogy a tanulók tájékozódni tudjanak az őket körülvevő világban, körültekintően és megfelelő kritikai érzékkel reagálni tudjanak a nagyvilág eseményeire. Mindezt akkor tudják magabiztosan és hitelesen megtenni, ha megértik, a ma eseményei a tegnapban gyökereznek. A hidegháború konfliktusait (pl.: berlini válság, vietnami háború, India függetlenedése stb.) nem lezárt eseményként érdemes prezentálni, hanem folyamatokként, amelyek a mai napig tartanak és hatással vannak mindennapjainkra.

A II. világháború témája vagy beszippantja a diákságot vagy pedig megrémülnek tőle, hiszen a téma ijesztően szerteágazó és komplex, így könnyen el lehet benne veszni. Igaz ez még akkor is, ha a témát csak hazánk eseményeire korlátozzuk, hiszen ez esetben sem tudjuk a nemzetközi történéseket egy pillanatra sem szem elől veszíteni. A 21. században – de korábban is így volt talán – a történelemtanítás csak akkor lehet sikeres és érheti el a célját, ha a diák van a középpontban, azaz fel tudjuk kelteni az érdeklődését, ha az órán elhangzottakat kapcsolatba tudja hozni saját szűkebb értelemben vett világával, azaz személyesen megszólítva érzi magát. Nehezen találnánk a II. világháborúnál szerteágazóbb témát, igyekezzünk ezt előnyként kezelni és kihasználni azt, hogy nagy valószínűséggel a legkülönbözőbb érdeklődésű diákok is egyaránt meg fogják találni az őket a témához bilincselő résztémát. Ebben a folyamatban van nagy szerepe a tanárnak, akinek össze kell hoznia a „keresletet a kínálattal”. Van például egy cserkész az osztályban? Akkor Teleki Pálon át vezet az út a háborúhoz. Vagy van olyan diák, aki sváb településen lakik? A malenkij robot lehet az őt megérintő téma. Jelen törikalauz arra hivatott, hogy segítsen a pedagógusoknak megtalálni a diákjaikhoz vezető utat.

„A Czermanik-korszak Magyarország 1957 és 1989 közötti időszaka…”: izgalmas kísérlet lehetne hasonló módon kezdeni egy tanórát, várva az első szemfüles diák megjegyzésére, miszerint a tankönyvben a Kádár-korszak a soron következő tananyag. Igaza is lenne a diáknak, meg nem is és máris egy remek lehetőség nyílik arra, hogy a korszak kettőségére felhívjuk a figyelmet. Hogy lehet az élet vidám egy barakkban? Mitől barakk a korabeli Magyarország és miért nevezhetjük vidámnak vagy a legvidámabbnak és mihez képest? A magyar történelem egyik legmegosztóbb időszakához érkeztünk, amely a mai napig táborokra osztja a közvéleményt. Egy korszakhoz, amely mítoszokra épül, tabukkal van megtűzdelve és némi humorral fűszerezve, a mai diákság számára is egy igazi ínyencfalat lehet. A társadalmi emlékek sokfélék, igyekezzünk ezt a sokszínűséget kihasználva a diákok kritikai gondolkozását fejleszteni, rávilágítani a megírt és megélt történelem közötti különbségekre, kiaknázni az oral history adta lehetőségeket. A mindennapi élet ismertetése, elmélyülés a mikro-történelemben közelebb hozza a témát a diáksághoz, élményszerűvé teszi az oktatást. A korabeli karikatúrák, anekdoták és kabarék, ha nem is értelmezhetőek a mai diákság számára minden szinten, alkalmasak arra, hogy egy autentikus képet adjanak a rendszerről. Bár a Kádár-korszakhoz érve már az érettségi küszöbén állunk, használjuk ki a korszak adta lehetőségeket, nézzünk archív felvételeket, készítsünk interjúkat, hagyjuk, hogy a diákok megízleljék az élő történelmet. Melyik diák ne evett volna már Túró Rudit vagy utazott volna az M1-es autópályán? De vajon tudják, hogy ezek mind a Kádár-korszakra vezethetőek vissza? Vagy, hogy lehet az, hogy egy átlag dolgozó havi ezer forintot keresett, de ezerkétszázat költött el? A tananyag végére biztos minden diák tudni fogja rá a választ!