Peregrin célba ért

November 30-án éjfélkor lezárult az adatvadászat, és ezzel befejeződött a „Peregrin – Az elveszett adatok nyomában” című online vetélkedő. Az október elejétől november utolsó napjáig tartó versenyen több mint 800 diák és mentor vett részt.

Keretek

A vetélkedőre a Kárpát-medence bármely református iskolájából 7-10. évfolyamos diákokból álló csapatok nevezhettek, akik mentoraik közreműködésével játékos formában mélyíthették el a református iskolák hagyományairól szóló ismereteiket.

A játék kerettörténete szerint egy véletlen baleset miatt a Galaktikus Könyvtár Naprendszer Enciklopédiájából eltűntek a magyar református oktatásról és iskolákról szóló adatok. A felbecsülhetetlen értékű digitális információk visszaszerzésére a Galaktikus Tanács a gyakorlott online nyomozót, a Föld bolygó egyik nagy szakértőjét, Peregrint kérte fel. Peregrin küldetése azonban csak a játékosok segítségével járhatott sikerrel.

Résztvevők

Az izgalmas virtuális utazást ígérő játékra szeptember végéig 64 iskola 196 csapata jelentkezett, ami 885 diákot és 91 mentort jelentett. Bár a játékba már nem kapcsolódott be minden jelentkező, de még így is 177 csapat 777 diákja versengett a legjobb nyomozócsapat címért.

A vetélkedő szervezői nagyon sokat köszönhetnek a csapatokat támogató tanároknak, mentoroknak, akik a verseny meghirdetésétől a jelentkezések regisztrációján át a csapatok egyes feladatainak, tevékenységeinek jóváhagyásáig rengeteg munkát fektettek abba, hogy a diákok jól érezzék magukat a játék során. Az aktív csapatokat mintegy 86 mentor segítette, nélkülük a verseny nem valósulhatott volna meg.

Eredmények

A verseny ugyan lezárult, de a végleges eredményekre még várni kell. Az első 10 csapat sorrendje ugyanis csak a január 25-i budapesti díjátadón derül ki. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában megrendezésre kerülő eseményen adják át a vetélkedő további díjai is, melyek a következők:

  • A legjobb blog
  • A legaktívabb iskola
  • A legaktívabb mentor

A résztvevők azonban a játék felületére belépve már most is megtekinthetik a vetélkedő további sorrendjét, illetve a lentiekben összegyűjtöttünk még néhány izgalmas adatot a játékról:

  • 261 diák jutott el az utolsó pálya végére.
  • 218 diák az Elismerő Oklevelet is kiérdemelte.
  • A pályákat 26 mentor is végigjátszotta és 23-an az Elismerő Oklevélhez is megtalálták az utat.
  • A játékosok a két hónap alatt 564.555 gigabájtnyi adatot gyűjtöttek össze és töltöttek fel a Galaktikus Könyvtár Naprendszer Enciklopédiájába – ami lefordítva ugyanennyi pontot jelent, amit a teljesített feladatok és tevékenységek után kaptak.
  • Ennek a hihetetlennek tűnő számnak az eléréséhez 24.589 alkalommal léptek be a játék online rendszerébe.
  • A belépések során 513.200 választ küldtek el.
  • Ennyi válasz elküldéséhez pedig az óvatosabb becslések szerint is minimum 4277 órát kellett eltölteni az online rendszerben
  • A játék során a diákok a megszerzett pontjaik terhére 12.905 tombolát váltottak ki.

Támogatóik

A vetélkedő megrendezését több cég és intézmény is támogatta. Köszönjük nekik a felajánlásokat!