A Törikalauz célja, hogy felhívja a diákok figyelmét a velünk élő történelemre. Olyan képekkel, videókkal mutatja be a rendszerváltást, amelyek között sok a „civil” felvétel, ezzel is azt hangsúlyozva, hogy a III. Magyar Köztársaság kikiáltásában szüleik is részt vállaltak.
A Törikalauz célja, hogy videókon, képeken, forrásokon, interaktív feladatokon keresztül segítséget nyújtson Magyarország két világháború közötti időszakának, a mai napig sokat vitatott Horthy-korszaknak az alaposabb megismeréséhez.
A segédanyag elsősorban négy újkori háborúra – harmincéves háború, spanyol és osztrák örökösödési háború, hétéves háború – koncentrál, és ezeken keresztül mutatja be a kor vezető európai országainak nagyhatalmi érdekeit, melyek a katonai konfliktusok mögött húzódtak.
A Törikalauz Iulius Caesar alakjának bemutatásán keresztül igyekszik megértetni a tanulókkal a történelem egyik legnagyobb hatású személyének főbb hatalmi törekvéseit, egyben színesíteni a róla alkotott képet és szétoszlatni a vele kapcsolatban elterjedt tévhiteket, félreértéseket.