TESZT – Gondold újra, alkoss másképp!
Tanári ötlettárunkban művészeti, vizuális neveléshez kapcsolódó mintafoglalkozásokat találnak öt kategóriában: az egyszerűen kivitelezhetőektől a rajzolásra és festésre épülő kétdimenziós majd háromdimenziós, és a filmes feladatokon át az igazán összetett, komplex előkészítést és megvalósítást igénylő tanulási alkalmakig.
A gyűjteményben a foglalkozásokat 45 perces blokkokra bontottuk, így könnyebben beépíthetőek iskolai tanórák keretébe is, de részben vagy egészben is megvalósíthatók, akár össze is vonhatók. A foglalkozások célja az alkotás örömének átélése, alapelv, hogy nincs jó vagy kevésbé sikerült eredmény. Emellett a feladatok megvalósítása közben olyan többlettudásra is szert tesznek a gyerekek, és olyan gondolkodásmódot sajátítanak el, ami segíti őket más tantárgyak tanulásában is.
Az ötlettárat Szabó-Nyulász Melinda animációs rendező, illusztrátor, művészeti oktató hosszú évek alatt szerzett tapasztalataiból merítve állítottuk össze.

Cím: Gondold újra alkoss másképp! – Tananyagba építhető kreatív ötlettár a vizuális neveléshez pedagógusok, oktatók, szakemberek számára
Kiadja: a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 2022.
Tananyagfejlesztő: Szabó-Nyulász Melinda
Szerkesztő: Farkas Judit, Pompor Zoltán
Olvasószerkesztő: Kolcza Judit
Korrektor: Gyimesné Szekeres Ágnes
Grafika, képanyag: Szabó-Nyulász Melinda
Arculattervezés, képszerkesztés: Szabó-Nyulász Melinda, Horváth Éva
Tördelés, nyomdai előkészítés: Horváth Éva
ISBN: 978-963-5585-18-2
188 oldal, 200×270 mm, kartonált
Lapozzon bele a kiadványba
Please wait while flipbook is loading. For more related info, FAQs and issues please refer to DearFlip WordPress Flipbook Plugin Help documentation.
Online segédanyagok
I. Feldolgozást segítő videók
Folyamatosan bővülő YouTube csatorna a kötet tartalmainak feldolgozását segítő videókkal.
II. Segédletek oldalszámok szerint
Szemléltető fotók:
Munkafázisok:
Filmjavaslatok
- Marlies van der wel: Jonas and the Sea
- Jacques Tati: Hulot filmek:
- Charlie Chaplin filmek:
Ingyenes madárfotók letöltésére javasolt linkek:
III. Vágóprogram és applikációötletek
Ajánlott tartalmak – megnyitáshoz kattintson a címre:
- Vágóprogram javaslatok filmvágásra, képek összefűzésére, animációs filmek készítésére
- Premier pro használatához egyszerű magyarázó videó
- After Effects használatához egyszerű magyarázó videó
- VideoPad használatához egyszerű magyarázó videó
Az ajánlás az alábbi oldalakon található feladatokhoz készült:
- 33. oldal – Tervezz bolondos állatokat
- 127. oldal – Régi animációs technikák
- 135. oldal – Mozgóillusztráció-készítés
- 139. oldal – Pixillációsfilm-készítés
- 144. oldal – Készíts filmet zöldségekkel!
- 147. oldal – Kacatanimáció
- 152. oldal – Gondolkozz fordítva!