Zenei videógyűjtemény a 9. évfolyam számára

    Témacsomag leírás

    Szeretettel köszöntjük a kedves érdeklődő kollégákat, diákokat a zenei videógyűjtemény látogatói között! Mindannyian tudjuk, hogy zenét hallgatni nagyszerű dolog. A legjobb, ha minden képi segítség nélkül egyszerűen elmélyedünk a hallott zenében, hagyva, hogy a muzsika érzéseket, hangulatot, egyszersmind képeket tárjon elénk fantáziánk segítségével. Miért van mégis szükség az ének-zene tantárgy tanításához zenei videókra? Egyfelől, mert számos zenemű képi megvalósítást is igényel, gondoljunk csak az operákra, balettekre. Teljes élményt akkor tudunk adni az órákon, ha ezeket a műveket a maguk látványvilágával együtt mutatjuk be a diákoknak. Másrészt, komolyzenei koncertekre ritkán eljutó tanítványainknak érdemes akárcsak videó segítségével is bemutatni, milyen hangszereket használnak egy szimfonikus zenekarban, milyen technikával lehet azokat megszólaltatni, milyen átéléssel játszik egy-egy szólista a hangszerén. Harmadrészt – tetszik, vagy nem tetszik – diákjaink a különböző okos eszközöknek köszönhetően szinte egyfolytában videókat néznek, ez a világ nagyon leköti őket, így otthonos lesz számukra, ha az ének-zene órán is találkoznak ezzel. A témacsomagban a következő zeneművek kaptak helyet: Matyó csárdás Szatmári táncok Melegszamosi táncok Kalotaszegi táncok Pe Loc (Topogó tánc) Magyarlapádi dalok Hidegen fújnak a szelek – mezőségi dal Kalotaszegi zene Somogyi táncok Gyimesi táncok Moldvai táncok Moldvai archiv felvétel Mátyusföldi dalok Népzenei flashmob Budapest belvárosában Antik görög muzsika Szeikilosz sírverse Az antik görög zene felfedezése Dies irae gregorián ének Victimae paschali laudes Ut queant laxis Ut queant laxis Mariam Matrem Virgine Ad mortem festinamus Alle, psallite Fornsete: Nyár-kánon Oly jó a nyár (Ce fu en mai…) L’ homme armé chanson és Dufay miséje Passereau: Il est bel et bon – madrigál Thomas Morley:Now is the month of Maying Monteverdi: Si ch’io vorrei morire Palestrina:Jesu rex admirabilis Lassus: Zsoldos szerenád (Matona mia Cara) Reneszánsz hangszeres zene John Dowland: The earl of Essex galiard William Byrd: Pavana Lachrymae Tinódi Lantos Sebestyén: Egri históriának summája Balassi Bálint – Misztrál együttes: Bocsásd meg, Úristen… Bakfark Bálint: Lantfantázia No. 9. Handel: Rinaldo – részlet Purcell: Dido és Aeneas Monteverdi: Poppea megkoronázása – részlet Vivaldi: Gloria Vivaldi: A négy évszak J.S.Bach: h-moll szvit Handel: Messiás – részlet J.S.Bach: 147. kantáta – részlet J.S.Bach: d-moll versenymű J.S.Bach: d-moll toccata és fúga J.S.Bach: Máté-passió – részlet J.S.Bach: G-dúr cselló szólószvit J.S.Bach: Musicalisches Opfer – részlet Bach – egy szenvedélyes élet – dokumentumfilm Szeretettel bíztatjuk a pedagógus kollégáinkat, használják az ének-zene tanításában ezeket az anyagokat, a diákok hálásak lesznek, hiszen az ő nyelvükön keresztül találhatunk utat a komolyzene megszerettetéséhez.

    Fejlesztési célok

    Kerettantervi tematikai egység

    Szükséges eszközök

    Projektor, HiFi hangrendszer

    Kulcsszavak

    videogyűjtemény, video, kép, zene

    Felhasználható tanulási eszközök